Legfőbb törekvésünk mindig az volt, hogy szakterületeken és határokon átívelően tudjunk minőségi jogi szolgáltatást nyújtani ügyfeleinknek. Mivel ügyfeleink jelenléte és elvárásaik is egyre nemzetközibbé válnak, a döntés, hogy szövetségre lépjünk egy neves, világszinten működő ügyvédi irodával, logikus folytatása volt vállalati filozófiánknak. Ez a lépés nagyban segít bennünket abban, hogy ügyfeleinkkel együtt tovább növekedhessünk ebben a rohamosan változó és egyre kiélezettebb versenyt támasztó gazdasági környezetben.

A workshop résztvevői kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy a magyar élelmiszerek minősége és ára a világ bármely piacán megállhatja a helyét, ehhez azonban mindenképpen a korábban említett tényezők ismeretében és tükrében kell meghozni a stratégiai döntéseket. Az export iránt érdeklődő vállalkozások köre is erősen összetett. Van, aki már sikerrel veszi a külpiaci akadályokat bizonyos országokban, nekik az új piacok felkutatásában van szükségük segítségre, tanácsadásra, míg mások még csak keresik az export lehetőségét, felmérik a külpiacok kínálta lehetőségeket, és várják a megfelelő pillanatot a külpiacra lépésre. A hazai fogyasztás beszűkülése egyre több céget, köztük sok élelmiszeripari szereplőt fog exporttevékenységre sarkallni, mely a jelen gazdasági helyzetben stabilitást és növekedést is biztosíthat ezeknek a vállalkozásoknak. Az Export Kooperáció célja a külpiacra lépés segítése szakmai tanácsadással és iránymutatással.

A szakmai társulás következő rendezvényét áprilisban tartja, ahol a magyar export kihívásainak kiválasztott területei kerülnek terítékre, iparágakon átívelő megközelítésben.

A magáncsőd lényegében a magánszemélyek anyagi felelősségének időbeli korlátozását jelenti. A jogintézmény arra az alapelvre épül, hogy az adós, ha elősegíti a hitelezői követelések egy részének kielégítését, meghatározott idő elteltével szabadul fennmaradó tartozásai alól. A hitelezők ezeket a követeléseiket ugyanúgy végleg elveszítik, mint a társaság vagyonával nem fedezett igényeiket egy cég felszámolása esetén.

Az ír kormány január végén bocsátotta vitára az új személyes fizetésképtelenségi törvény tervezetének sarokpontjait. A törvénytervezetnek két fő eleme van: A bírósági csődvédelem esetében jelentősen (12 évről 3 évre) csökkentené azt az időtartamot, mely után az adós – a vagyongondnokkal való együtt­működésért cserébe – mentesül fennmaradó tartozásai alól. Másrészt három új, bíróságon kívüli eljárást vezetne be az adós tartozásainak rendezésére. Az első típusú bíróságon kívüli eljárás legfeljebb 20 000 eurós, biztosítékkal nem fedezett tartozás esetén vehető igénybe, a második típusú 20 000 Eurót meghaladó, biztosítékkal nem fedezett adósság esetén, míg a harmadik a 20 000 Eurónál nagyobb, részben biztosítatlan, részben biztosítékkal (általában jelzáloggal) fedezett adósságot felhalmozó magánszemélyek számára lesz elérhető.

A magáncsőd érdekeltté tenné az adósokat tartozásuk részbeni törlesztésében: Míg ma Magyarországon a jelentős adósságot felhalmozó magánszemélyeket kilátástalan helyzetük igen gyakran a végrehajtási eljárás kijátszására és bujkálásra ösztönzi, az adósságrendezési eljárás annak esélyét kínálná fel nekik, hogy együttműködésért cserébe néhány év elteltével „tiszta lappal” indulhatnak. Ez – kinnlevőségeik nagyobb arányú megtérülése miatt – a hitelezők számára is előnyös volna.

Ha tehát a magyar jogalkotó az IMF magáncsődre vonatkozó feltételének úgy kívánna megfelelni, hogy a hasonló indíttatásból született ír törvénytervezetet veszi alapul, kifejezetten adósbarát szabályozásra számíthatnánk. Kár lenne azonban ennyire előreszaladni: az ír jogszabály a nyárra időzített hatálybalépésig még sokat változhat. A Nemzetközi Valutaalap hazánkkal szemben támasztandó feltételeiről pedig egyelőre csak találgatásaink lehetnek.

Magyarországon a társasági szerződést és az alapításhoz szükséges egyéb okiratokat elegendő ügyvédi ellenjegyzéssel ellátni; közjegyző bevonása nem kötelező. Mindemellett az elektronikus cégbírósági rendszernek köszönhetően, és a törvényben szabályozott szerződésminták használatával az alapítás időszükséglete néhány órára csökkenhet. A legalább félmillió forintos törzstőkének nem kell feltétlenül pénzből állnia, az lehet bármely más, vagyoni értékkel rendelkező dolog is.

A törzstőke-követelmény terén a magyarhoz a lengyel szabályozás áll a legközelebb, mivel a lengyel kft. (Spółka z ograniczoną odpowiedzialnością – Sp. z o.o) alapításához nem kötelező az 5000 zlotys törzstőkét a cég bankszámláján elhelyezni; az az alapítandó társaság házipénztárába is befizethető.

A szlovák korlátolt felelősségű társaság (spoločnosť s ručením obmedzeným – s.r.o.) társasági szerződését ugyan nem kell közjegyzői okiratba foglalni, de az alapítók aláírását ettől függetlenül közjegyző kell, hogy hitelesítse. A törzstőke minimuma 5.000 euró, és egy tag törzsbetétének legkisebb mértéke 750 euró.

A csehországi cégalapítás nagyban hasonlít ahhoz, ami északi szomszédunknál tapasztalható. A korlátolt felelősségű társaság (Společnost s ručením omezeným – s.r.o.) törzstőkéjének minimuma 200.000 cseh korona, amelynek a 30%-át, de legalább a 100 000 cseh koronát már az alapításkor be kell fizetni a társaság bankszámlájára.

Annak ellenére, hogy Ukrajna nem tagja az EU-nak, a külföldiek ugyanolyan feltételekkel alapíthatnak korlátolt felelősségű társaságot (Товариством з обмеженою відповідальністю – TOV), mint az ukrán állampolgárok. Az alapításhoz szükséges iratokat Ukrajnában is közjegyző előtt kell aláírni. Magyarországtól eltérően mind Szlovákiáról, mind Ukrajnáról elmondható, hogy ugyan megengedik az egyszemélyes társaságok alapítását, azonban egyszemélyes társaság nem lehet más egyszemélyes társaság alapítója.

Fontos azonban mérlegelni, mennyire alkalmazunk szigorú belső szabályzatokat és milyen erőforrásokat használunk fel azok betartásának ellenőrzésére, hiszen a csupán csekély mértékű magáncélú e-mail használat egyes kirívó példáktól eltekintve még nem okoz olyan mértékű bizalomvesztést a munkáltató részéről, hogy az elbocsátást, vagy figyelmeztetésen kívüli egyéb szankciókat tenne indokolttá.

Könnyen hátrányba kerülhetünk a többi jelentkezővel szemben akkor is, ha olyan adatokat – vagy képeket – osztunk meg a szélesebb közösséggel, amit szerencsésebb lenne inkább csak a legközelebbi barátainknak tartogatni. Egy-egy emlékezetes este, vagy különleges élmény talán szöges ellentétben áll azzal a képpel, amit magunkról a vállalatnál vagy a közéletben sugallni szeretnénk.

Az Adatvédelmi törvény értelmében ugyan mindenkit megillet a személyes adatok védelme: személyes adathoz kívülálló csak a jogszabályi kereteken belül juthat hozzá, azonban továbbra is aggályos, hogy ezek az adatvédelmi követelmények mennyire érvényesülnek az úgynevezett közösségi oldalakon. Megoldás lehet az is, ha a felhasználók különböző profilokat hoznak létre egyrészt a barátok, másrészt a munkahely, illetve a közélet számára, vagy ahol alkalmazható, ott kihasználják az ismerősök csoportokba sorolásának lehetőségét, és ezáltal szabályozzák a megosztott tartalmakat. Azonban ennél is fontosabb, hogy áttanulmányozzák és használják is az adott oldal adatvédelmi szolgáltatásait; például állítsák be, hogy az egyes adatokhoz ki férhet hozzá a site-okon.

Ezek az adatok jóhiszemű felhasználás esetén is komoly értéket képviselnek, hiszen például a Facebook vagy más közösségi oldalak a különböző keresőkhöz hasonlóan gyakran használnak „személyre szabott“ reklámokat.

Ma már olyan mértékű reklámáradat vesz körbe minket, hogy a legtöbbre nem is figyelünk oda. Ha egy-egy hirdetés mégis felkelti az érdeklődésünket, annak az lehet az oka, hogy azok a bizonyos reklámok egybevágnak az érdeklődésünkkel. Ez persze korántsem véletlen: például a Facebookon hirdető cégek már a regisztráció során megadhatják kívánt célcsoportjuk adatait (lakóhely, életkor, végzettség, érdeklődési kör, stb.), a Facebook pedig az ennek megfelelő felhasználók adatlapján jelenteti meg ezeket a reklámokat, miközben a Felhasználói szabályzat biztosítja, hogy a személyes adatokat nem adják tovább automatikusan a hirdetőknek.

Sajnos az utóbbi időben azoknak a kétes cégeknek is megnövekedett a száma, amelyek továbbértékesítési céllal gyűjtenek személyes adatokat. Ezek az „adathalász“ cégek gyakran hoznak létre például hamis Facebook-profilt, amelynek segítségével hozzájuthatnak a felhasználók bizonyos adataihoz. Egy ügyes kis program könnyedén összegyűjti a felhasználó nevét, e-mail címét és érdeklődési körét, amit aztán a cég rendszerezhet, kiértékelhet és értékesíthet is természetesen az illető tudta és beleegyezése nélkül.

Ez a fajta „adathalászat“ csak egy a rengeteg adatvédelmi probléma közül. Az Adatvédelmi törvény szerint ugyan mindenkit megillet a magánélet és a személyes adatok védelme: személyes adathoz kívülálló csak jóhiszeműen és jogszerűen, csak meghatározott, egyértelmű és törvényes célból juthat hozzá, azonban aggályos, hogy ezek az adatvédelmi alapelvek mennyire érvényesülnek az úgynevezett közösségei oldalakon.

Mivel jelenleg jogi eszközökkel szinte lehetetlen megakadályozni a közzétett személyes adatok nyilvánosságra kerülését, minden felhasználónak gondosan mérlegelnie kell, hogy mit tesz közzé magáról a közösségi médiában, ugyanis minden, amit nyilvánosságra hoz, nagyon gyorsan illetéktelen kezekbe kerülhet.

Az új adónemet többen is kritizálják, különösen az ÉFOSZ. Az adó ellen tiltakozó élelmiszergyártók érdekképviseleti szervezete többször utalt arra, hogy a törvényt ellentétesnek tartja az élelmiszerjog európai alapelveivel, mely szigorú egészségügyi feltételekhez köti egy élelmiszer forgalomba hozatalát. Az élelmiszerjog általános elveiről szóló parlamenti és tanácsi rendelet kimondja, hogy egészségre ártalmas élelmiszer nem hozható forgalomba. Az ÉFOSZ ezért azzal érvel, hogy a szabályosan forgalomba hozott élelmiszereket eszerint pedig nem lehetne egészségre ártalmasnak minősíteni és ezen a címen különadóval sújtani. Le kell szögezni, hogy a megközelítés két ponton is sántít: Egyrészt a népegészségügyi termékadóról szóló jogszabály magában a normaszövegben kerüli a hatálya alá tartozó élelmiszerek egészségtelenségére vonatkozó utalást, másrészt pedig a törvény nyilvánvalóan nem korlátozza, csak kevésbé kifizetődővé teszi a hatálya alá tartozó élelmiszerek forgalmazását. A jogalkotónak ilyen értelemben tehát jogában áll bizonyos élelmiszerek adóterhelését megnövelni. A szervezet a szabályozás következetlenségéért szintén bírálta a jogszabályt. Ezzel valószínűleg arra utaltak, hogy a magas zsírtartalom, mely legalább olyan nagy „egészségügyi kockázatot hordoz”, mint a törvény célkeresztjébe került cukor, koffein és só, és melynek megadóztatása a hasonló külföldi kezdeményezésekben is rendre szerepel, a magyar jogszabályból – nehezen indokolható módon – végül kimaradt. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint azonban a jogalkotó aránylag nagyfokú szabadságot élvez a különböző adótárgyak meghatározásának terén, és ennek során sajátos politikai szempontokat is érvényre juttathat. Nem valószínű tehát, hogy az Alkotmánybíróság adott esetben a zsír közismert egészségtelenségére hivatkozva minősítené diszkriminatívnak a jogszabályt.

Az új közterhet az említett szempontokon túl több megközelítésben is kritizálták, egyelőre azonban úgy tűnik, nem sikerül fogást találni a népegészségügyi termékadón.

Németországban például egy közelmúltbeli ügy kapcsán (BGH 12.05.2010, I ZR 121/08) a Német Szövetségi Bíróság azt a döntés hozta, hogy a privát internetkapcsolatok üzemeltetőitől is elvárhatók bizonyos követelmények, melyek megsértése ún. „közreműködői felelősséget” („Störerhaftung”) alapoz meg. Nem zárható ki ugyanis teljesen, hogy jogosulatlan harmadik fél a nem védett WLAN-kapcsolatot jogsértések elkövetésére használja. A WLAN-kapcsolatok üzemeltetőitől ezért elvárható, hogy hálózati kapcsolatukat megfelelő biztonsági intézkedésekkel (egyéni jelszavakkal) védjék. A döntés értelmében ez a kötelezettség már a csatlakozás üzembe helyezésétől kezdve fennáll.

Németországban emellett létezik egy e-kereskedelmi irányelv, melyet Ausztriában és Magyarországon is átvettek. Eszerint nem hárul a szolgáltatókra – beleértve a vezeték nélküli hálózat üzemeltetőjét is – általános megfigyelési kötelezettség. Egy nyílt WLAN felkínálója jogilag egyszerű hozzáférés-szolgáltatóként jellemezhető, akit felelősség csak akkor terhel, ha az internet-csatlakozásán keresztül harmadik fél által elkövetett jogsértésről tudomást szerez. Ha már tudomást szerzett, akkor intézkednie kell, hogy a további jogsértéseket megakadályozza. Eddig azonban nem kellett abból kiindulni, hogy nyílt wifi-kapcsolaton keresztül ismeretlen harmadik fél jogsértést követne el. Ennek azért van jelentősége, mert a tudomás hiánya csak a kártérítési perektől védi a WLAN-üzemeltetőt, az abbahagyás iránti keresetektől – melyek a megelőző felszólításokkal együtt igen költségesek lehetnek – nem.

Az irányelvet átültető magyar jogszabály is kimondja: a hozzáférés-szolgáltató az általa hozzáférhetővé tett információ tartalmáért nem felel, ha az információ továbbítását nem ő kezdeményezi, címzettjét nem ő választja meg, és tartalmát nem ő választja ki. A szolgáltató mentesülése azonban „nem zárja ki azt, hogy az a személy, akit a jogellenes tartalmú információ révén sérelem ért, (…) a jogsértés megelőzésére vagy abbahagyására irányuló követeléseit a közvetítő szolgáltatóval szemben is bíróság útján érvényesítse“. A szerzői jogi törvény ezzel összhangban úgy rendelkezik, hogy a sértett szerző „a jogsértés vagy az azzal közvetlenül fenyegető cselekmények abbahagyását“ attól is követelheti, „akinek szolgáltatását a jogsértés elkövetéséhez igénybe vették“.

Jogilag az online kulcsszavas hirdetések az egész EU-ban vitatottak. Amíg a hirdető által lefoglalt szlogen általános fogalmat jelöl, addig nincs probléma. A megjelölés azonban védjegyoltalom alatt állhat, ez pedig kellő utánajárás nélkül költséges perekhez vezethet.

Az internetes kulcsszónak választott megjelölés minden esetben a hirdető eszköze és mindig gazdasági tevékenységnek minősül. Még abban az esetben is az, ha a kulcsszóként kiválasztott megjelölés magában a hirdetésben nem szerepel.

Egy aktuális jogeset kapcsán (C-278/08) az Európai Bíróság közölte: a védjegy tulajdonosa megtilthatja a hirdetőnek a kulcsszóval az áru és szolgáltatás reklámozását, amennyiben az a nyilvánosság megtévesztését előidézheti vagy veszélyezteti a védjegy valamely funkcióját. Ilyenkor mindig meg kell vizsgálni, hogy történik-e védjegysértés. Ez elsősorban a hirdetés megjelenésének módjától függ. Sérül a származásjelző funkció abban az esetben, ha a hirdetés nem, vagy csak nagyon nehézkesen teszi lehetővé az internetező számára annak felismerését, hogy a hirdetett áru vagy szolgáltatás magától a tulajdonostól, illetve hozzá kapcsolódó vállalkozástól vagy pedig egy független harmadik féltől származik. Szintén sérül a származási funkció, ha a hirdetés azt sugallja, hogy a védjegy tulajdonos és a hirdető között gazdasági kapcsolat áll fenn, holott ez valójában nem teljesül. Végül pedig akkor is sérül a funkció és fennáll a megtévesztés veszélye, ha bár gazdasági kapcsolatot nem sugall a hirdetés, a reklámozott áruk vagy szolgáltatások származása olyannyira tisztázatlan, hogy a tájékozott és ésszerű internethasználó számára félreérthető, hogy a hirdetés kitől származik.

A védjegytulajdonos azonban nem léphet fel a megjelölés használója ellen, ha a védjegy egyik funkcióját sem veszélyezteti a használat. Egy kulcsszó lefoglalása előtt tehát mindenképpen érdemes egy (védjegy-)jogi elő tanácsadást igénybe venni.