Tapasztalataink szerint a korlátolt felelősségű társaság a legnépszerűbb cégforma nemcsak Magyarországon, hanem az egész közép-kelet európai régióban. Legnagyobb előnye, hogy a tagok anyagi kötelezettsége a társasággal szemben a törzsbetét szolgáltatására korlátozódik, és a társaság kötelezettségeiért – néhány, törvényben meghatározott kivételtől eltekintve – nem felelnek. Országonként jelentősebb különbségek a törzstőke mértékében, annak lehetséges szolgáltatási formáiban, valamint az alapításhoz szükséges iratok formai követelményeiben tapasztalhatók.

Magyarországon a társasági szerződést és az alapításhoz szükséges egyéb okiratokat elegendő ügyvédi ellenjegyzéssel ellátni; közjegyző bevonása nem kötelező. Mindemellett az elektronikus cégbírósági rendszernek köszönhetően, és a törvényben szabályozott szerződésminták használatával az alapítás időszükséglete néhány órára csökkenhet. A legalább félmillió forintos törzstőkének nem kell feltétlenül pénzből állnia, az lehet bármely más, vagyoni értékkel rendelkező dolog is.

A törzstőke-követelmény terén a magyarhoz a lengyel szabályozás áll a legközelebb, mivel a lengyel kft. (Spółka z ograniczoną odpowiedzialnością – Sp. z o.o) alapításához nem kötelező az 5000 zlotys törzstőkét a cég bankszámláján elhelyezni; az az alapítandó társaság házipénztárába is befizethető.

A szlovák korlátolt felelősségű társaság (spoločnosť s ručením obmedzeným – s.r.o.) társasági szerződését ugyan nem kell közjegyzői okiratba foglalni, de az alapítók aláírását ettől függetlenül közjegyző kell, hogy hitelesítse. A törzstőke minimuma 5.000 euró, és egy tag törzsbetétének legkisebb mértéke 750 euró.

A csehországi cégalapítás nagyban hasonlít ahhoz, ami északi szomszédunknál tapasztalható. A korlátolt felelősségű társaság (Společnost s ručením omezeným – s.r.o.) törzstőkéjének minimuma 200.000 cseh korona, amelynek a 30%-át, de legalább a 100 000 cseh koronát már az alapításkor be kell fizetni a társaság bankszámlájára.

Annak ellenére, hogy Ukrajna nem tagja az EU-nak, a külföldiek ugyanolyan feltételekkel alapíthatnak korlátolt felelősségű társaságot (Товариством з обмеженою відповідальністю – TOV), mint az ukrán állampolgárok. Az alapításhoz szükséges iratokat Ukrajnában is közjegyző előtt kell aláírni. Magyarországtól eltérően mind Szlovákiáról, mind Ukrajnáról elmondható, hogy ugyan megengedik az egyszemélyes társaságok alapítását, azonban egyszemélyes társaság nem lehet más egyszemélyes társaság alapítója.

Sok munkáltatóban merül fel a kérdés, miként szabályozza alkalmazottai céges e-mailfiókjának használatát anélkül, hogy a szabályozás túl szigorúnak tűnne és akár a privátszférával kapcsolatos jogokat sértené. Éppen ezért érdemes világosan meghatározni, hogy engedélyezett-e a magáncélú e-mail forgalom a munkavállaló számára, vagy sem, és ha igen, akkor milyen mértékben. Könnyedén továbbíthatók ugyanis szándékosan vagy gondatlanul bizalmas céges, de akár ügyféladatok is. Ha bizalmas információ mégsem szivárog ki, a céges fiókon keresztül küldött magáncélú e-maillel legtöbb esetben a cég a domain-jének (xy@cég_domainneve.hu) valamint a hivatalos, automatikusan beillesztett aláírásnak köszönhetően egyértelműen azonosíthatóvá válik, így akár a vállalat hírneve is sérülhet, különösen akkor, ha a levelek kifogásolható tartalmakat vagy csatolt fájlokat tartalmaznak. Ha a munkavállalóink e-mail forgalmát ellenőrizni szeretnénk, több korlátot is figyelembe kell venni, melyek közül elsődleges a munkavállaló levelező partnerének levéltitokhoz és személyes adatainak védelméhez fűződő joga. Ha a jogszabályi korlátok betartásával hajtjuk végre az ellenőrzéseket, akkor is elengedhetetlen, hogy a munkavállalók az ellenőrzésekhez – ismerve azok terjedelmét – már a munkaszerződésükben vagy egy külön megállapodásban hozzájáruljanak.

Fontos azonban mérlegelni, mennyire alkalmazunk szigorú belső szabályzatokat és milyen erőforrásokat használunk fel azok betartásának ellenőrzésére, hiszen a csupán csekély mértékű magáncélú e-mail használat egyes kirívó példáktól eltekintve még nem okoz olyan mértékű bizalomvesztést a munkáltató részéről, hogy az elbocsátást, vagy figyelmeztetésen kívüli egyéb szankciókat tenne indokolttá.

Az online közösségi oldalak rohamos terjedése és egyre növekvő népszerűsége újra és újra előtérbe helyezi az adatvédelem jogi kérdéseit, ahogy erre már az előző bejegyzésemben is igyekeztem rávilágítani. A témában korábban megjelent cikkek, hírek, tájékoztatók ellenére sokan még ma sem mérlegelik kellően személyes adataik értékét. Érdemes egy különleges, ám egyre gyakoribb használat szempontjából is megvizsgálni ezeket az oldalakat. Vannak ugyanis olyan emberek, akik nem rossz szándékkal, hanem inkább szakmai kíváncsiságból tekintik meg adatlapunkat a közösségi oldalakon. Egyre gyakoribb, hogy a munkaadók az új munkatársak kiválasztásánál felhasználják a közösségi oldalakat is, hogy pontosabb képet kaphassanak az egyes jelentkezőkről. Bár az ilyen jellegű betekintés Magyarországon legális, többségében mégis aggályos, hiszen a közösségi oldalak elsősorban a magánszemélyek kapcsolattartására jöttek létre, tehát más célt szolgálnak. Néhány EU-tagállamban – például Finnországban vagy Németországban – már törvény tiltja, hogy a munkáltató olyan információk beszerzésére használja fel a közösségi portálon található adatlapunkat, amelyet jogszerűen a felvételi beszélgetés során meg sem kérdezhetne (például vallási meggyőződésre, családtervezésre vagy akár terhességre vonatkozóan) és amelyek alkalmasak lehetnek a jelentkező jogellenes, hátrányos megkülönböztetésére. A jogkövető magatartás azonban szinte kikényszeríthetetlen.

Könnyen hátrányba kerülhetünk a többi jelentkezővel szemben akkor is, ha olyan adatokat – vagy képeket – osztunk meg a szélesebb közösséggel, amit szerencsésebb lenne inkább csak a legközelebbi barátainknak tartogatni. Egy-egy emlékezetes este, vagy különleges élmény talán szöges ellentétben áll azzal a képpel, amit magunkról a vállalatnál vagy a közéletben sugallni szeretnénk.

Az Adatvédelmi törvény értelmében ugyan mindenkit megillet a személyes adatok védelme: személyes adathoz kívülálló csak a jogszabályi kereteken belül juthat hozzá, azonban továbbra is aggályos, hogy ezek az adatvédelmi követelmények mennyire érvényesülnek az úgynevezett közösségi oldalakon. Megoldás lehet az is, ha a felhasználók különböző profilokat hoznak létre egyrészt a barátok, másrészt a munkahely, illetve a közélet számára, vagy ahol alkalmazható, ott kihasználják az ismerősök csoportokba sorolásának lehetőségét, és ezáltal szabályozzák a megosztott tartalmakat. Azonban ennél is fontosabb, hogy áttanulmányozzák és használják is az adott oldal adatvédelmi szolgáltatásait; például állítsák be, hogy az egyes adatokhoz ki férhet hozzá a site-okon.

Sokan nem is gondolják, hogy milyen értékesek a személyes adataik az úgynevezett közösségi oldalakon, ezért mindenféle korlátozás nélkül, gyanútlanul – néha inkább óvatlanul – teszik közzé például az érdeklődési körüket érintő adatokat, vagy akár a nyári szabadságon készített fényképeiket.

Ezek az adatok jóhiszemű felhasználás esetén is komoly értéket képviselnek, hiszen például a Facebook vagy más közösségi oldalak a különböző keresőkhöz hasonlóan gyakran használnak „személyre szabott“ reklámokat.

Ma már olyan mértékű reklámáradat vesz körbe minket, hogy a legtöbbre nem is figyelünk oda. Ha egy-egy hirdetés mégis felkelti az érdeklődésünket, annak az lehet az oka, hogy azok a bizonyos reklámok egybevágnak az érdeklődésünkkel. Ez persze korántsem véletlen: például a Facebookon hirdető cégek már a regisztráció során megadhatják kívánt célcsoportjuk adatait (lakóhely, életkor, végzettség, érdeklődési kör, stb.), a Facebook pedig az ennek megfelelő felhasználók adatlapján jelenteti meg ezeket a reklámokat, miközben a Felhasználói szabályzat biztosítja, hogy a személyes adatokat nem adják tovább automatikusan a hirdetőknek.

Sajnos az utóbbi időben azoknak a kétes cégeknek is megnövekedett a száma, amelyek továbbértékesítési céllal gyűjtenek személyes adatokat. Ezek az „adathalász“ cégek gyakran hoznak létre például hamis Facebook-profilt, amelynek segítségével hozzájuthatnak a felhasználók bizonyos adataihoz. Egy ügyes kis program könnyedén összegyűjti a felhasználó nevét, e-mail címét és érdeklődési körét, amit aztán a cég rendszerezhet, kiértékelhet és értékesíthet is természetesen az illető tudta és beleegyezése nélkül.

Ez a fajta „adathalászat“ csak egy a rengeteg adatvédelmi probléma közül. Az Adatvédelmi törvény szerint ugyan mindenkit megillet a magánélet és a személyes adatok védelme: személyes adathoz kívülálló csak jóhiszeműen és jogszerűen, csak meghatározott, egyértelmű és törvényes célból juthat hozzá, azonban aggályos, hogy ezek az adatvédelmi alapelvek mennyire érvényesülnek az úgynevezett közösségei oldalakon.

Mivel jelenleg jogi eszközökkel szinte lehetetlen megakadályozni a közzétett személyes adatok nyilvánosságra kerülését, minden felhasználónak gondosan mérlegelnie kell, hogy mit tesz közzé magáról a közösségi médiában, ugyanis minden, amit nyilvánosságra hoz, nagyon gyorsan illetéktelen kezekbe kerülhet.

2011. szeptember 1-jétől ún. „népegészségügyi termékadó” terhel egyes üdítőitalokat, energiaitalokat, „előrecsomagolt cukrozott készítményeket”, sós snackeket és ételízesítőket. Az új adónem érezhetően drágítja majd a felsorolt élelmiszereket, emellett pedig számos jogi kérdést is felvet. A termékek után akkor kell adót fizetni, ha azt belföldön, előrecsomagolva hozzák forgalomba. Magyarországon gyártott termék esetén a gyártót, külföldről behozott termék esetén pedig az importálót terheli fizetési kötelezettség. Minthogy tipikus közvetett adóról van szó, az adóalanyok az adótartalmat végső soron átháríthatják a fogyasztóra.

Az új adónemet többen is kritizálják, különösen az ÉFOSZ. Az adó ellen tiltakozó élelmiszergyártók érdekképviseleti szervezete többször utalt arra, hogy a törvényt ellentétesnek tartja az élelmiszerjog európai alapelveivel, mely szigorú egészségügyi feltételekhez köti egy élelmiszer forgalomba hozatalát. Az élelmiszerjog általános elveiről szóló parlamenti és tanácsi rendelet kimondja, hogy egészségre ártalmas élelmiszer nem hozható forgalomba. Az ÉFOSZ ezért azzal érvel, hogy a szabályosan forgalomba hozott élelmiszereket eszerint pedig nem lehetne egészségre ártalmasnak minősíteni és ezen a címen különadóval sújtani. Le kell szögezni, hogy a megközelítés két ponton is sántít: Egyrészt a népegészségügyi termékadóról szóló jogszabály magában a normaszövegben kerüli a hatálya alá tartozó élelmiszerek egészségtelenségére vonatkozó utalást, másrészt pedig a törvény nyilvánvalóan nem korlátozza, csak kevésbé kifizetődővé teszi a hatálya alá tartozó élelmiszerek forgalmazását. A jogalkotónak ilyen értelemben tehát jogában áll bizonyos élelmiszerek adóterhelését megnövelni. A szervezet a szabályozás következetlenségéért szintén bírálta a jogszabályt. Ezzel valószínűleg arra utaltak, hogy a magas zsírtartalom, mely legalább olyan nagy „egészségügyi kockázatot hordoz”, mint a törvény célkeresztjébe került cukor, koffein és só, és melynek megadóztatása a hasonló külföldi kezdeményezésekben is rendre szerepel, a magyar jogszabályból – nehezen indokolható módon – végül kimaradt. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint azonban a jogalkotó aránylag nagyfokú szabadságot élvez a különböző adótárgyak meghatározásának terén, és ennek során sajátos politikai szempontokat is érvényre juttathat. Nem valószínű tehát, hogy az Alkotmánybíróság adott esetben a zsír közismert egészségtelenségére hivatkozva minősítené diszkriminatívnak a jogszabályt.

Az új közterhet az említett szempontokon túl több megközelítésben is kritizálták, egyelőre azonban úgy tűnik, nem sikerül fogást találni a népegészségügyi termékadón.

A világ több pontján – köztük hazánkban is – máig kétséges, milyen kötelezettségek hárulnak egy WLAN-hozzáférés üzemeltetőjére – különös tekintettel az ismeretlen harmadik fél által történő internethasználat tekintetében, az egységes felsőszintű szabályozás ugyanis még hiányzik. Különböző „próbálkozásokkal” mindenütt találkozhatunk, de a kérdés továbbra sincs magasabb bírósági szinteken tisztázva.

Németországban például egy közelmúltbeli ügy kapcsán (BGH 12.05.2010, I ZR 121/08) a Német Szövetségi Bíróság azt a döntés hozta, hogy a privát internetkapcsolatok üzemeltetőitől is elvárhatók bizonyos követelmények, melyek megsértése ún. „közreműködői felelősséget” („Störerhaftung”) alapoz meg. Nem zárható ki ugyanis teljesen, hogy jogosulatlan harmadik fél a nem védett WLAN-kapcsolatot jogsértések elkövetésére használja. A WLAN-kapcsolatok üzemeltetőitől ezért elvárható, hogy hálózati kapcsolatukat megfelelő biztonsági intézkedésekkel (egyéni jelszavakkal) védjék. A döntés értelmében ez a kötelezettség már a csatlakozás üzembe helyezésétől kezdve fennáll.

Németországban emellett létezik egy e-kereskedelmi irányelv, melyet Ausztriában és Magyarországon is átvettek. Eszerint nem hárul a szolgáltatókra – beleértve a vezeték nélküli hálózat üzemeltetőjét is – általános megfigyelési kötelezettség. Egy nyílt WLAN felkínálója jogilag egyszerű hozzáférés-szolgáltatóként jellemezhető, akit felelősség csak akkor terhel, ha az internet-csatlakozásán keresztül harmadik fél által elkövetett jogsértésről tudomást szerez. Ha már tudomást szerzett, akkor intézkednie kell, hogy a további jogsértéseket megakadályozza. Eddig azonban nem kellett abból kiindulni, hogy nyílt wifi-kapcsolaton keresztül ismeretlen harmadik fél jogsértést követne el. Ennek azért van jelentősége, mert a tudomás hiánya csak a kártérítési perektől védi a WLAN-üzemeltetőt, az abbahagyás iránti keresetektől – melyek a megelőző felszólításokkal együtt igen költségesek lehetnek – nem.

Az irányelvet átültető magyar jogszabály is kimondja: a hozzáférés-szolgáltató az általa hozzáférhetővé tett információ tartalmáért nem felel, ha az információ továbbítását nem ő kezdeményezi, címzettjét nem ő választja meg, és tartalmát nem ő választja ki. A szolgáltató mentesülése azonban „nem zárja ki azt, hogy az a személy, akit a jogellenes tartalmú információ révén sérelem ért, (…) a jogsértés megelőzésére vagy abbahagyására irányuló követeléseit a közvetítő szolgáltatóval szemben is bíróság útján érvényesítse“. A szerzői jogi törvény ezzel összhangban úgy rendelkezik, hogy a sértett szerző „a jogsértés vagy az azzal közvetlenül fenyegető cselekmények abbahagyását“ attól is követelheti, „akinek szolgáltatását a jogsértés elkövetéséhez igénybe vették“.

Jogilag az online kulcsszavas hirdetések az egész EU-ban vitatottak. Amíg a hirdető által lefoglalt szlogen általános fogalmat jelöl, addig nincs probléma. A megjelölés azonban védjegyoltalom alatt állhat, ez pedig kellő utánajárás nélkül költséges perekhez vezethet.

Az internetes kulcsszónak választott megjelölés minden esetben a hirdető eszköze és mindig gazdasági tevékenységnek minősül. Még abban az esetben is az, ha a kulcsszóként kiválasztott megjelölés magában a hirdetésben nem szerepel.

Egy aktuális jogeset kapcsán (C-278/08) az Európai Bíróság közölte: a védjegy tulajdonosa megtilthatja a hirdetőnek a kulcsszóval az áru és szolgáltatás reklámozását, amennyiben az a nyilvánosság megtévesztését előidézheti vagy veszélyezteti a védjegy valamely funkcióját. Ilyenkor mindig meg kell vizsgálni, hogy történik-e védjegysértés. Ez elsősorban a hirdetés megjelenésének módjától függ. Sérül a származásjelző funkció abban az esetben, ha a hirdetés nem, vagy csak nagyon nehézkesen teszi lehetővé az internetező számára annak felismerését, hogy a hirdetett áru vagy szolgáltatás magától a tulajdonostól, illetve hozzá kapcsolódó vállalkozástól vagy pedig egy független harmadik féltől származik. Szintén sérül a származási funkció, ha a hirdetés azt sugallja, hogy a védjegy tulajdonos és a hirdető között gazdasági kapcsolat áll fenn, holott ez valójában nem teljesül. Végül pedig akkor is sérül a funkció és fennáll a megtévesztés veszélye, ha bár gazdasági kapcsolatot nem sugall a hirdetés, a reklámozott áruk vagy szolgáltatások származása olyannyira tisztázatlan, hogy a tájékozott és ésszerű internethasználó számára félreérthető, hogy a hirdetés kitől származik.

A védjegytulajdonos azonban nem léphet fel a megjelölés használója ellen, ha a védjegy egyik funkcióját sem veszélyezteti a használat. Egy kulcsszó lefoglalása előtt tehát mindenképpen érdemes egy (védjegy-)jogi elő tanácsadást igénybe venni.

Hazánkban is egyre többször esik szó az online szerencsejáték szabályozásáról. Némiképp ellentmondóan a szolgáltatások szabad áramlása elvének, az Európai Bíróság az elmúlt években hozott döntéseivel a tagállamoknak egy olyan keretet vázolt fel az online-szerencsejátékok szervezése terén, amelyen belül fenntarthatók a nemzeti monopóliumok. Továbbra is megfigyelhetünk azonban érdekes eseteket, melyek változtatásokra sarkallhatják a tagállamokat.

Ausztriában az internetes szerencsejátékok üzemeltetése egyetlen privát szervező részére van fenntartva, mely az Európai Bíróság főtanácsnokának álláspontja szerint alapvetően jogszerű. Azonban az Ausztriában sportfogadásokat szervező „bet-at-home” alapítói ellen jelenleg Linzben illegális szerencsejáték szervezése miatt büntetőeljárás folyik, mivel a monopólium birtokosa kínálatát offenzíven reklámozza a vád szerint, ezáltal pedig EU jogba ütközik az osztrák törvény. Azt, hogy az osztrák szabályozás az offenzív reklámozásra vonatkozó alapelveknek megfelel-e, a nemzeti bíróságnak kell eldöntenie. Az osztrák monopólium jogszerűségére vonatkozó végleges döntés ezért még várat magára.

A német tartományok pillanatnyilag a német törvény újraszabályozását és liberalizálását készítik elő, ugyanis egy 2010-es döntés értelmében kétséges, hogy a német szerencsejáték monopólium alkalmas-e a játékok szisztematikus és konzekvens korlátozására. Az állami monopólium birtokosa ugyanis intenzív reklámkampányt folytat annak érdekében, hogy a lottójátékokból származó nyereségét maximalizálja és nem azért, hogy a játékban résztvevőket az illegális honlapokról a legális honlapokra irányítsa. Ezen kívül a kaszinó- vagy automatajátékok a német jog alapján nem tartoznak állami monopólium alá, bár az Európai Bíróság álláspontja szerint ezeknél potenciálisan nagyobb a függőség veszélye, mint a monopólium alá tartozó játékok esetében. A német szabályozás jelenleg gyakorlatilag ezen játékokban való részvételre ösztönöz.

A tervezett új szabályok szerint a sportfogadások esetében hét koncessziót kapnának a privát szervezők, amelyek öt évig lennének érvényesek. Futballmeccsek esetében a jövőben csak a végeredményre lehetne fogadni, részidős eredményre vagy a következő gólszerzőre viszont nem. A sportfogadásokra vonatkozó mez vagy szalagreklám vélhetően megengedett lesz, viszont a sportközvetítések időszakában a tévéreklám nem. A kaszinójátékok internetes ajánlatai tekintetében is egy 5 éves tesztfázisban állapodtak meg. Az újraszabályozás pontosabb részletei még nem ismertek, azonban várhatóan csak Németországban letelepedett szervezők jelentkezhetnek a koncesszió megszerzéséért.

Május 1-től a magyar állampolgárok számára teljessé vált a munkavállalás szabadsága az Európai Unióban. A 2004-ben csatlakozó kelet-közép-európai országok munkavállalóira vonatkozó korlátozások az azokat legtovább fenntartó két országban, Ausztriában és Németországban is megszűntek.

Szakértők szerint nem várható komoly roham a két tagállamba, a valóban mobilis munkavállalók ugyanis az eddigi adminisztratív akadályok mellett is elhelyezkedhettek. Az osztrák törvényhozók ennek ellenére szigorúan ellenőrizni fogják, hogy a kelet-közép-európai munkavállalókat ne alkalmazhassák az osztrák előírásoknál alacsonyabb bérért. Ez a magyar vállalkozásokat akár hátrányosan is érintheti, mivel egyes cégeknél a magyar bérszínvonal felhajtásához vezethet.

A május elsején hatályba lépő “Bér és szociális dömping elleni küzdelemről szóló törvény” lényegesen szigorítja az ellenőrzést, és a határokon átnyúló béreket is szabályozza. Előírja például, hogy az Ausztriában foglalkoztatott vagy akár kiküldetés keretében Ausztriában dolgozó munkavállaló foglalkoztatójának a dolgozó díjazását igazoló német nyelvű dokumentumokat a munkavállaló tényleges munkavégzési helyén kell tárolnia és a hatóság kérésére bemutatnia. Ha ezt elmulasztja, vagy ha a munkavállalónak az osztrák előírásoknál alacsonyabb bért fizet, nagy összegű bírságra számíthat.

Nyilvánvaló, hogy ez a szabály súlyos adminisztrációs terhet ró az Ausztriában szolgáltatást nyújtó, vagy osztrák partnercégekkel együttműködő magyar vállalkozásokra. Ehhez további anyagi teherként a kiküldetésen lévő munkavállalóik osztrák színvonalú bérezése is hozzá jön. Mindennek köszönhetően pedig az is előfordulhat, hogy az osztrák munkaerőpiac megnyitása az osztrák bérek lenyomása helyett az érintett cégeknél a magyar bérszínvonal felhajtásához vezet.

Májustól külföldiek is vásárolhatnak földet Csehországban, ugyanis egy 7 éve tartó, ezt korlátozó moratóriumot szüntet meg a cseh állam. Bécsi irodánk jogászai már most élénk érdeklődést tapasztalnak az osztrák gazdák részéről.

Egészen idáig külföldi természetes és jogi személyek csak nagyon korlátozottan – például öröklés útján vagy csere folytán – juthattak legálisan tulajdonhoz. Jelentősebb akadályok nélkül pedig csak azok vásárolhattak cseh földet, akik már legalább 3 éve, vállalkozási szintű tevékenységet folytattak Csehországban. Sokan próbálták különböző módokon kikerülni a korlátozást, ezen próbálkozások többsége azonban hosszú távon nem volt kifizetődő.

A cseh kormány várakozásai szerint a külföldiek földvásárlása a határ menti területektől eltekintve nem fogja felhajtani a termőföld árakat, ugyanis a külföldi befektetők már régóta jelen vannak a cseh piacon. A német és osztrák gazdák valószínűleg ezt fogják kihasználni, így mielőbb le fogják bonyolítani az adásvételt, hogy még kedvező áron juthassanak termőföldhöz. Tehát elsősorban a szomszédos „nyugati” gazdák részéről várhatunk komoly érdeklődést a lényegesen egyszerűsödő adásvételnek köszönhetően. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy a cseh állam jogszabály-módosításokra készül, így kitételekre - például elsőbbséget élveznének az állami tulajdonban lévő földeket művelő természetes vagy jogi személyek - továbbra is számítani kell, ez azonban inkább a spekulánsok dolgát fogja megnehezíteni. A moratórium 3 évvel meghosszabbítható lenne, azonban ezt a cseh kormányzat nem kezdeményezte.